Skip to content
Kezdőlap » Alkalmazás ikonok

Alkalmazás ikonok

Azokról az ikonokról lesz szó, amik az alkalmazásunkat jelölik az AppStore-ban vagy Play áruházban. Ezek az assets könyvtárban tárolódnak.

Persze nem csak a letöltés előtti ikonokra kell itt gondolni, hanem azokra az alkalmazás ikonokra is, amik a mobil, tablet, iPad képernyőjén megjelennek.

(Zárójelben jegyzem meg, hogy ezért is fontos kérdés az, hogy egy igazán ütős, egyedi ikont tervezzünk, vagy terveztessünk a mobilapphoz, hogy az embernek szinte a retinájába égjen.

Persze van a másik véglet is, amikor olyan nagyon gagyi az ikon, hogy a végfelhasználó, aki letöltené az alkalmazást, pont ezért jegyzi meg. Ha egyáltalán letölti majd, mert látva egy design-ban szegény ikont, arra fog gondolni, hogy ez milyen sz@r alkalmazás lehet. És inkább le sem tölti.

Maradjunk tehát az első végletnél, az igazán ütős (divatos angol szóval: stunning) alkalmazás ikonoknál.)

mobile app icon
A képet innen kölcsönöztem. Köszönöm!

Mire nincs szükség?

Vannak olyan „alkalmazás ikonok”, melyek a projekt telepítésével együtt lettek részei az appunknak. De igazából ezekre nincsen szükségünk. Ezeket nyugodtan törölhetjük.

Ami tehát nem kell az eredeti assets könyvtárból az az adaptive-icon.png, az eredeti icon.png, splash.png és a favicon.png.

Az app.json-ben az „android” szakaszon belül a foregroundImage url-jében az adaptive-icon-t simán icon-ra cseréljük:

"android": {
      "adaptiveIcon": {
        "foregroundImage": "./assets/<strong>icon.png</strong>",
        "backgroundColor": "#FFFFFF"
      }
},

Amennyiben a web-re nem dolgozunk, hanem csak és kizárólag mobilra, akkor a teljes „web” szakasz törölhető az app.json fájlból:

"web": {
      "favicon": "./assets/favicon.png"
}

Mely alkalmazás ikonok kellenek?

Ami viszont kell azok a saját ikonok: icon.png, splash.png

Az app.json fájlban az Android-hoz tartozó adaptive-icon-t a fentieknek megfelelően már cseréltük. Szóval ennyi.

Kapcsolódó témák

A publikáláshoz kapcsolódik az ikonok beállítása is. Ezért ide csempésztem az egyik olyan bejegyzést ami magával a publikálással foglalkozik.

Címkék: